Könyvtár amely összeköt/Knižnica ktorá nás spája

ŠTÚROVO 5. Jún 2017 – Május utolsó hétvégéjén immár második alkalommal látogathattak el testvérvárosukba, Párkányba a bruntáli könyvtár dolgozói és aktív  fiatal olvasói.  Az együttműködés a Bruntáli Városi Könyvtár és a Párkányi Városi Könyvtár között 2014-ben kezdődött, amikor először vendégeskedtek városunk fiatal olvasói Bruntálban, ezt a látogatást 2015-ben a cseh gyerekek viszonozták. Így kezdődött el egy kalandokkal és szakmai tapasztalatcserével egybekötött együttműködés.
navsteva z bruntalu 1 20170605 1663379284

Az idén gazdag programmal vártuk vendégeinket. Az elszállásolás és ebéd után a könyvtárosokat és a gyerekeket a városházán Párkány város polgármestere, Szabó Eugen fogadta. A kötetlen beszélgetés után polgármesterünk válaszolt a városról feltett kérdéseikre, majd ajándékkal kedveskedett a gyermekseregnek. A pénteki program sétával folytatódott, így vendégeink megismerkedtek Párkány nevezetességeivel. A könyvtárban létrejött a várva várt találkozás a bruntáli és a párkányi gyerekek között. Közösen átsétáltunk Esztergomba ahol megcsodáltuk a Bazilikát. Az este pizzapartival fejeződött be.
navsteva z bruntalu 2 20170605 2044356249
Másnap reggel busszal indultunk a környék felefedezésére. A szombati program első megállója a Visegrádi Bobpálya volt, amit ki is próbáltunk a gyermekek nagy örömére. Ezután meglátogattuk a fellegvárat, és sok egyéb érdekeség mellett megcsodáltuk a pazar kilátást a vár udvarárból. Mivel vendégeinknek szerettük volna megmutatni a Dunakanyar rendkívüli szépségét, sétahajóval indultunk vissza Párkányba. Nem hagytuk ki a párkányi kisvonatot sem, ami a hídon keresztül hazavitt minket.
navsteva z bruntalu 3 20170605 1434682749
A napot a termálfürdő látogatásával zártuk, ami különösen megnyerte vendégeink tetszését. A vacsora után vendégeink fáradtan, de élményekkel gazdagon szálltak fel a buszra, amely hazavitte őket.
A további években is szeretnénk folytatni kapcsolatunkat, és lehetőséget adni a két város fiataljainak az ismerkedésre. Reméljük, hogy újból üdvözölhetjük majd városunkban a bruntáli könyvtár ifjú olvasóit és könyvtárosait.
 
A rendezvény Párkány Város Önkormányzatának anyagi támogatásával valósult meg.
 
——————–

Posledný májový víkend už druhýkrát mali možnosť knihovníčky a mladí členovia Bruntálskej knižnice navštíviť  družobné mesto Štúrovo. Spolupráca sa začala medzi knižnicami v roku 2014, keď mladí čitatelia Štúrovskej knižnice prvýkrát mali možnosť navštíviť mesto Bruntál v sprievode knihovníčok. V nasledujúcom roku české deti mali možnosť vidieť Štúrovo. Tak sa začala spolupráca medzi dvoma knižnicami, spojená s dobrodružstvom a výmenou skúseností.
navsteva z bruntalu 4 20170605 1593235575
Našich hostí sme čakali s bohatým programom. Po príchode sa zložili v hoteli a naobedovali sa. Poobede českých hostí privítal primátor nášho mesta pán Eugen Szabó. Porozprával sa s deťmi a odpovedal im na položené otázky o meste.  Po srdečnom privítaní odovzdal hosťom darčeky. Piatkové poludnie sme strávili pri pamätihodnostiach, kde mladí čitatelia boli oboznámený s našimi pamiatkami. V knižnici sa uskutočnilo aj dlho očakávané stretnutie detí. V popoludňajších hodinách sme navštívili Ostrihom, a príjemnú prechádzku sme spojili s obhliadkou Baziliky. Po prechádzke sme sa navečerali v pizzérii.
navsteva z bruntalu 5 20170605 1119119766
Na druhý deň ráno sme vyštartovali autobusom na objavovanie tunajších krás v našom okolí. Na rad prišla bobová dráha na Vyšehrade a potom Horný hrad s pamätihodnosťami a výstavou lovnej zvery. Prekrásna príroda a Dunajský ohyb bol čarokrásny. Plavba po mohutnom Dunaji v krásnej prírode bola balzamom na dušu pre každého. Z Ostrihomu nás doviezol vláčik a po výlete sme sa na naobedovali.
navsteva z bruntalu 6 20170605 1889420772
K ukončeniu dňa patrila návšteva nášho kúpaliska, kde si deti mohli vychutnať našu termálnu vodu. Po namáhavom dvojdňovom výlete síce unavený, ale zato s prekrásnymi zážitkami naši hostia nastúpili do autobusu.
   
V nasledujúcom roku znova by sme chceli pokračovať v partnerských vzťahoch, a umožniť zoznámiť sa mladým ľudom dvoch miest. Dúfame, že znova môžeme privítať u nás mladých čitateľov a knihovníkov z mesta Bruntál.
 
Podujatie sa uskutočnilo s finančnou podporou mesta Štúrovo.
 
PVK/MsK
fotografie: Štúrovčan.sk a MsK

Related Posts

Ad Widget

Pridaj komentár

Vaša e-mailová adresa nebude zverejnená.

Facebook
RSS
Follow by Email